Vasárnap: Idióta voltam,mert a felgyülemlett stressz miatt annyira rágtam a körmöm,hogy begyulladt az ujjam.Ezzel be kellett menni a kórházba a trál-ra mert annyira begyulladt. Elég gyorsan sorra kerültünk,utána jött a fekete leves. Kaptam kettes lidokaint ami a morfium után a legerősebb fájdalomcsillapitó a gyulladt bal muató ujjamba szúrták,de annyira erős,hogy a bal tenyerem teljesen lezsibbadt.Ezután szikével megnyitották,hogy kijöjjön a bőr alól a rengeteg genny.Ezt követően majdnem elájultam az ujjamat látván,ezért fel kellett fektetni az ágyra ahol kaptam egy tetanusz oltást mivel nem volt érvényes nagy nehezen magamhoz tértem és hazajöttünk.
Hétfő: Az ujjammal vissza kellett menni kötözésre és kontrollra.A doktor úr azt mondta hogyha lesz még genny az ujjamba akkor sajnálja de felejtsem el a műtétet és fel volt háborodva azon:Hogy lehet hogy nekem nem írtak ki antibiotikumot?!!. Erre én nem tudtam választ adni és ezzel a lendülettel kaptam is a receptet.
Kedd: Ez volt a pihenőnapom amikor egész nap csak sorozatot néztem.The end of the fucking world-ot néztem végig aznap.
Szerda:Fél hatkor,igen fél hatkor (!!) volt ébresztő mert már fél hétkor EKG vizsgálaton kellett megjelennem,ezután gyorsan ugyanott levették az MRSA-t vizsgálathoz kellő cuccot.Olyan negyed nyolckor lehetett amikor a vérvételre már várakoztunk több mint egy órát vártunk. Szokás szerint megint nem sikerült elsőre levenni,de ehhez már hozzászoktam.Ezután kellett mennem röntgenre ami aránylag gyorsan kész lett.Megint visszamentünk az első állomásra megnézték a ujjam és átkötötték.
Csütörtök: Ma felkelek és azzal a lendülettel kaptam a hírt hogy nem jó a vérsűrűségem,így lehet hogy meg kell ismételni az egész vérvételt amikor 5 kémcsőnyi vért vettek le. Dél körül megint az ujjam miatt kellett tenni egy kört a kórházba. Azt mondták,hogy nagyon szépen gyógyul és már nincs bennne genny ami azt jelenti,hogy nincs veszélyben a műtét.