Majdnem minden barátom bulizik,elment valahova és most nem csak azért nem mentem mert nem tudok hanem mert feltehetőleg elrontottam egy barátságot mármint ha egyáltalán létezett xd. Na mindegy ma viszont lementem Tomiékkal a levegőre mert kivételesen volt kedvem és én hoztam fel... Azon gondolkodtam hogy egyre többet kéne ezt csinálni de egyedül ezt sem tudom mert miért is tudnám. Azt beszéltük hogy a következő belvárosi ivászatra én is megyek és nagyon várom de nem tudom hogy tudok bemenni a helyekre például ahová szoktak menni. Utálom hogy másokra vagyok utalva de nem tehetek róla de egyszerűen utáááálom! Úgy elmennék egyedül is valahova de sehova se fogok soha és nem szeretnék legfőképp a barátaimra támaszkodni mert már elég bajt okozok enélkül is.

Mi van ha... Persze az ilyen mondatoknak alapból létezniük sem kellene mert már ha így kezdődik egy mondat az első 3 szóval már elveszíti az egész értelmét mert felvetésen alapszik. Mindenki mondja hogy így szeretnek ahogy vagyok, így egyben mindennek együtt. Én viszont úgy gondolom hogy így nem lehet engem szeretni,nincs bennem semmi szerethető. Ilyenkor jönnek hogy kedves vagy jó fej meg ilyenek... DE mit érek ezzel? Rengeteg emberben megvan ez és én meg ilyen ehhh vagyok nem kellek senkinek és nem is fogok,el kéne fogadnom ezt. Annyira elérhetetlennek tűnik egy barátnő,így lehetetlennek egyszerűen elképzelni sem tudom hogy itt fekszik mellettem valaki. Nem megy bárhogy próbálom,nem. Ez a jővőben se fog változni,feltéve ha lesz jövőm mert már ez is kérdéses.